Közösen ültetett fákat Kovács Gergely és Sándor Fegyir, a termésből pedig lekvárt főz majd a nagykövet a XII. kerület polgármesterének
A kerti munka közben újból szó esett az emlékműről, amit az orosz-ukrán háború áldozatainak emelnének.
A kerti munka közben újból szó esett az emlékműről, amit az orosz-ukrán háború áldozatainak emelnének.
Kovács Gergő megválasztott XII. kerületi polgármester szerint eddig ez a legkreatívabb ötlet a kerületi turulszobor sorsáról. Ez a MIÉP egyébként, már nem az a MIÉP.
„Egyre nagyobb a káosz, akárhonnan nézzük” – véli a Kutya Párt társelnöke.
„Elnök úrral egyetértettünk az örök élet és az ingyensör fontosságában” – mondta Magyar.
Most megint divat az „antipárt” jelleg, ami nem idegen a politikában, a rendszerváltáskor a Fidesz farmerdzsekis, hosszú hajas sikerei is ebből táplálkoztak.
A Kutyapárt elnöke szerint amikor nem csináltak semmit, jól szerepeltek, de amikor politizálni próbáltak, nem értek el eredményt.
Három jelölt küzd meg azért, hogy a Fidesz kihívója lehessen a XII. kerületben az önkormányzati választáson.
Félezer jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, amely a professzionális politizálás mellett is meg akarja őrizni „amatörizmusát”. Kovács Gergő pártelnököt kérdeztük.
„Következetes és hajlíthatatlan” – írták Ferencváros polgármesteréről.
A pártelnökök lemondásból való visszatáncolása után ketten is bejelentették, hogy otthagyják a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot.
Az MKKP szerint ez más pártoknak aprópénz, nekik viszont létszükséglet, így támogatásokat kérnek.
Maratoni hídfoglalás következik.
Kovács a Partizánnak adott videós interjút. Szerinte Hadházy Ákos az ellenzék leghatékonyabb embere.
A Kutyapárt elnöke szerint ha Márki-Zay Péter győz, onnan már könnyű lesz jobb állapotba hozni az országot.
Kovács Gergő Skype-on jelentkezett be az ATV műsorába, miközben a háttérben a "nép" demonstrált a Kutyapárt mellett.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt még nem döntött a listájáról, a pártelnök indul egyéniben a XII. kerületben, a párt minimumcélja, hogy 71 helyen meglegyenek az aláírások.
Óriási akciónövekedést jelentene a Kétfarkú Kutya Pártnak, ha bejutna az Európai Parlamentbe, ezt mindenki megérezné itthon is – mondja Döme Zsuzsanna, az MKKP listavezetője, aki szerint nem elveszett szavazat a rájuk adott voks. Amúgy éreznek felelősséget is érte, meg is alapították az elveszett szavazatokat megkereső ügyosztályt. Listavezetői interjúsorozatunk utolsó része.
A Kétfarkú Kutya Párt szerint a náci propagandaminiszternek is tetszenének a Soros-ellenes plakátok.
Széles Gábor idejében valószínűleg nem parádézott volna Kovács Gergő, a Kétfarkú Kutya Párt elnöke az Echo Tv-ben, megkérdeztük hát az új tulajdonost, Mészáros Lőrincet, neki mi a véleménye erről.